AdWords blog

Hírek

A címkéhez tartozó összes bejegyzés:

Új háttérszín a kiemelt Adwords hirdetések mögött

Én a google.hu találati listáján ma vettem észre először, hogy a kiemelt Adwords hirdetési pozíciók (amikor a hirdetések bekerülnek "felülre") korábbi halványsárga háttere helyett mostantól halványlila lesz az új szín. Arról már lehetett korábban is olvasni, hogy készülnek erre a lépésre, és úgy látszik mostanra jutott el hozzánk is az újítás.

Az idei egyik divatszín a lila?

Nagyjából három évvel ezelőttig még kék háttérrel élvezhettük a kiemelt Adwords hirdetéseket, akkor vette át a sárga a stafétabotot. Akkori közlemények szerint ezt azzal indokolták, hogy ez befolyással van a rákattintási arányokra.

Ezzel szemben a jelenlegi hivatalos magyarázat szerint ez mindössze esztétikai változtatás, ami egy jelentősebb Google dizájnváltási lépéssorozat részét képezi. (Ha rendszeresen használja a Google-t, akkor észre kellett vennie, hogy az egész találati oldal megjelenése átalakult, és a Google logo is kissé megváltozott.)

Talán a legfontosabb információ a színváltás kapcsán, hogy ez - természetesen - semmilyen befolyással nincs az Adwords általános működésére, vagy a kiemelt pozíciókban történő megjelenés feltételeire nézve.

Színes Google híreinket hallották! :)

Forrás: Search Engine Land (angol)

4 hozzászólás

A Sikeres Google Adwords Hirdetések Titkai 2.0 - milyen lesz?

Hamarosan rendelhető a Magyarországon és magyarul valaha megjelent Adwords tananyagok úttörőjének vadonatúj verziója! Az a rengeteg tapasztalat, amit a több száz vásárlói visszajelzésből szereztünk, felbecsülhetetlen értéket képvisel, így a 2.0-ás verzió a magyarul elérhető anyagok közül garantáltan a legszínvonalasabb lesz.

Amint már többször elmondtam, a meglévő vásárlóinknak is érdemes lesz az új verzióra váltani, főleg, hogy nyakunkonaz Adwords új kezelőfelületének végleges bevezetése. A tananyag előző verziójával rendelkezők egy nagyon kedvező ajánlat keretében válthatnak majd az újra - bővebb infó hamarosan!

De mit fog tartalmazni a Sikeres Google Adwords Hirdetések Titkai 2.0, és miben lesz más, mint az előző?

Nézzük:

  • FRISSÍTVE! Kb 130 oldalas nyomtatott kézikönyv: még több infó, még több tipp, még több szakmai titok, mint korábban. A 130 oldalból nem vesz el 50-et a sok ábra, ez színtiszta tudás! Részletek később!
  • ÚJ! Komplett multimédiás oktatóanyag az Adwords kezelőfelületének használatáról. (A kézikönyv ábrái helyett többet mondanak majd a hangalámondással és egyéb módon támogatott interaktív bemutatók!) Részletek később!
  • ÚJ! Zárt VIP fórum csak a tananyag vásárlói számára, rendszeres szakértői jelenléttel. (A tananyaghoz 3 hónapos VIP fórum hozzáférés jár.) Részletek később!
  • ÚJ! Online segédeszközök a gyorsabb és hatékonyabb Adwords használathoz. Ezek az eszközök VIP részlegben lesznek elérhetőek korlátlan ideig. Részletek később!
  • ÚJ! A VIP fórum tagjainak (a tananyaghoz 3 hónap tagság jár) 2 havonta extra telefonos rendelkezésre állás a részemről. Részletek később!
  • ÚJ! A VIP fórum tagjainak (a tananyaghoz 3 hónap tagság jár) minden szolgáltatásunkra és rendezvényünkre vonatkozóan jelentős kedvezményt biztosítunk. Részletek később!

Azt hiszem első komolyabb bejelentésnek elég ennyi, a következő néhány hétben szépen lassan minden elárulok majd az anyagról, és az első megrendelési lehetőségekről is.

(Figyelem! Közben a meglévő vásárlókkal talán még a héten indul a VIP fórum tesztje!)

Azért egy ízelítő képet mutatok a kézikönyvről és a DVD-kről:

A Sikeres Google Adwords Hirdetések Titkai 2.0

Még egy utolsó dolog: bár a korábbi verzió sem e-book volt, hanem "igazi" nyomtatott kézikönyv, mégis sokan azt hitték, hogy ez egy PDF anyag. Mégegyszer szeretném kiemelni: nyomtatott kézikönyv lesz, igazi DVD-kkel, semmi e-book és/vagy letölthető olcsó vacak, a VIP fórum saját fejlesztés, 100%-ban az igényekre szabva.

Önnek a csomag melyik része kelti fel legjobban az érdeklődését?

5 hozzászólás

Új Adwords kezelőfelület - hamarosan magyarul is!

Szakmai körökben már régóta köztudott, hogy a Google egy teljesen átdolgozott Adwords kezelőfelület "piacra dobására" készül. A szakértők, illetve az ügynökségek már korábban lehetőséget kaptak az új felület tesztelésére, ízlelgetésére.

A kezelőfelület cseréjének meglehetősen nagy lélegzetvételű projektje a célegyenesbe érkezett! A legtöbb olyan felhasználó, aki érdeklődött az új kezelőfelület iránt, már rég kipróbálhatta azt (nem csak a szakértők/ügynökségek).

Láthatóan gőzerővel dolgoznak/dolgoztak a magyarításon is, amit legkésőbb a következő néhány hétben elméletileg teljesen be is fejeznek (szintén "meg nem erősített" hír), és a magyar verzió így hamarosan hivatalosan is elérhető lesz (már most is használjuk, de még folynak a tesztelések/javítások). A tervek szerint 1 hónapig párhuzamosan működni fog mindkét verzió (a mostani, és az új), de az 1 hónap után megszűnik a jelenlegi kezelőfelület, és mindenki számára "kötelező" lesz az új.

Jómagam is tesztelem az újdonságot, próbálok hozzászokni az új - egyelőre még általam választott - helyzethez.

A leendő Adwords kezelőfelület

(További olvasnivaló: Ismerkedés az új Adwords kezelőfelülettel!)

Egy kis témaváltás: nagyon sokan kérdezik - jogosan -, hogy mi a helyzet a Sikeres Google Adwords Hirdetések Titkai új verziójával? A válasz az, hogy a piacra dobás határán van, de mivel alaposan tele lesz tűzdelve videókkal, ezért nem látjuk értelmét, hogy a hamarosan debütáló új kezelőfelület élesítése előtt elkezdjük postázni az anyagokat, aztán pár hét múlva megint egy új verzióval jelenjünk meg.

Mindenesetre az új verzió bevezetése nemsokára indul, számtalan olyan "meglepetéssel", amit azt hiszem nem lesz könnyű leutánoznia a nyomdokainkban járó konkurenciának. :)

(Az első infókat ezzel kapcsolatban még a héten közzéteszem.)

13 hozzászólás